Vermes Albán, Szabó József, Güttler Károly, Rózsa Norbert… és Gyurta Dániel. Az a közös bennük, hogy valamennyien olimpiai érmes mellúszók. Szabó és Rózsa egészen az aranyig száguldott 1988-ban és 1996-ban. A mindössze 15 esztendős Gyurta pedig ezüsttel „köszönt be” Athénban az ötkarikás játékokon, de neki szinte még csak most kezdődött el a sportolói karrierje. A legújabb magyar úszózseni egyébként már meg is kezdte a felkészülést a jövő évi, montreali világbajnokságra.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 21:09 (718 olvasás)
(Tovább... | 14547 betű van még | Sport | Értékelés: 0)
Az emberek sokféleképpen viszonyulnak embertársaikhoz, az állatokhoz való viszonyuk pedig még változatosabb. Vannak, akik bálványozzák kutyájukat vagy macskájukat, nemhogy családtagként kezelik, hanem engedik, hogy az állat fölébük kerekedjen és uralja a családot. Láttam olyan családos is, ahol a kutyának külön szobája volt, és a gazdák soha nem mentek közösen sehová, mert a kutya nem szeretett utazni, de az egyedüllétet sem bírta, így valakinek mindig vele kellett maradnia. Érdekes, hogy amikor az említett négylábú bevégezte földi pályafutását, a família már másnap szert tett egy következő kutyára, és azt ugyanúgy elrontották, ugyanúgy a rabjaivá lettek.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:54 (923 olvasás)
(Tovább... | 4222 betű van még | Háziállatok | Értékelés: 5)
Újabb otthonukat egy Külső Stáció utcai sarokházban rendezték be.
A vendégek és III. Róza emlékei szerint megmagyarázhatatlan szomorúság, magány itatta át ezeket a falakat. A kaput is csak akkor nyitották ki, ha Jókai kocsiján - melyet három ló húzott - elindult a Svábhegyre.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:50 (726 olvasás)
(Tovább... | 5072 betű van még | Kultúra | Értékelés: 0)
Érdekességek: Régi érdi mesterek: kocsmárosok, vízhordó
A korcsmárosok
Valamikor a háború előtt jó néhány patinás korcsma működött Érden. Egész kocsmáros dinasztiák voltak, apáról-fiúra öröklődött ez a mesterség. A leghíresebbek: Antunovics-, Ilkits-, Sinkó-, Halenár- és Varga-féle vendéglő voltak. Nem csak ivók voltak ezek, hanem igazi régimódi vendéglátóhelyek. A legtöbb előtt nagy térség volt a lovaskocsiknak, hintóknak. Jóféle magyaros, csípős egytálételeket is szolgáltak fel a megéhezőknek, estefelé pedig cigányzene szólt.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:45 (754 olvasás)
(Tovább... | 3894 betű van még | Érdekességek | Értékelés: 5)
„A 2003-as esztendő kettős évforduló a Teleki Sámuel Általános Iskola életében, hisz 70 évvel ezelőtt kezdődött meg a tanítás Parkvárosban, és 10 évvel ezelőtt vettük fel a nagy Afrika-kutató, Teleki Sámuel nevét… (…) 70 év emlékeit idézik fel az öreg iskola volt és jelenlegi diákjai, tanárai és a szülők”- írja Varga Jánosné igazgatónő előszavában.
Az iskolai kiadvány rendhagyó történet.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:38 (634 olvasás)
(Tovább... | 3853 betű van még | Helyi ügyek | Értékelés: 0)
Közeleg a december, az ünnepek hónapja. A várakozás, a felkészülés és a boldog együttlét időszaka.
Ádvent a várakozást, a bűnbánást jelenti, felkészülést Jézus születésének ünnepére. Régebben szokás volt adventi házikó készítése kartonlapból, aminek annyi ablaka volt, ahány napból állt az advent. Ebből a szokásból már csak az adventi naptár maradt meg, ahol az ablakok csokit rejtenek.
Másik szokás az adventi koszorú készítése. Az elsőt Johann Hinrich Wichern, az evangélikus szeretetszolgálat elindítója készítette, amelyre 23 gyertya került, ebből négy nagyobb a vasárnapokat, a 19 kisebb hétköznapokat szimbolizálta. Manapság már csak négy gyertyát szokás a
koszorúra tenni.
Ehhez az időszakhoz sok népszokás, jeles névnapok is kötődnek.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:32 (784 olvasás)
(Tovább... | 7871 betű van még | Színesek | Értékelés: 0)
Az ember azzal jótékonykodik, amivel tud. Azt adja, amije van. Bálint Imre, a Tárnokon élő festőművész egy pillanatig sem gondolkodott a válaszon, amikor megkérdezték, odaadná-e néhány festményét jótékonysági licitálásra. „A legjobbakat kell odavinnem – villant át az agyán, és gondolatban máris válogatott az utóbbi hónapok „terméséből”.
A festményeket november 21-én, a szigetszentmiklósi Városi Könyvtárban állítják ki, és ott kerül majd sor a jótékonysági céllal meghirdetett árverezésre is. Az így befolyt összeget a fogyatékkal élő kicsik óvodájának szánják.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:24 (822 olvasás)
(Tovább... | 7015 betű van még | Kultúra | Értékelés: 0)
Emlékezetes, hogy tizenkét kőműves hiába rakosgatta újra meg újra Déva várának falait, estére azok minduntalan leomlottak, mígnem egy akkor forradalmi újdonságnak számító adalékot kevertek a kötőanyaghoz: az embert.
Kicsivel később, ez év októberében tizenkét amatőr fotós, akik képeikkel a diósdi közönség elé léptek a Közösségi Házban rendezett kiállításon, lényegében valami hasonló, bár szakmájukban magától értetődő dologgal rukkoltak elő: saját személyiségük, egyéni látásmódjuk volt a gomb minden exponáláshoz.
A társaság Kőműves Kelemen nélkül sem bizonyult tartalékosnak: Ambruzs Péter, Bana Péter, Berzeviczy Zsuzsa, Dencsi Dezső, Halácsy Viktor, Kőhidi Tamás, Kulcsár Dávid, Méry Ildikó, Petz Júlia, Rév László Zoltán, Szabó Bence és Szelepcsényi Ferenc.
Az egész rendezvényen egyedül a megnyitó beszéd volt profi, hiszen Galovtsik Gábor professzionális sajtófotós szájából hangzott el, de bízvást állítható, hogy a bemutatott képek színvonala erős rokonságot mutatott Galovtsik státuszával.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:21 (720 olvasás)
(Tovább... | 3013 betű van még | Érdekességek | Értékelés: 0)
Az ország egyik legkomfortosabb kisvárosának mondható Százhalombatta, hiszen minden van a településen, amire lakóinak szüksége lehet. A városteremtés időszakában a szocialista tervezők azon igyekeztek, hogy a panellakásokban élők sokoldalúan tölthessék el szabadidejüket, így van művelődési központ mozival, de a nagyterem színházi előadások megrendezésére is alkalmas, van sportcsarnok, strand és uszoda, gazdag könyvtár, és magas színvonalú intézményrendszer. Egyetlen dolog hiányzott: egy igazi áruház. A battaiaknak be kellett érniük a kis boltok által kínált szegényes választékkal, és a fővárosiaknál lényegesen magasabb árakkal.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:17 (930 olvasás)
(Tovább... | 2272 betű van még | Helyi ügyek | Értékelés: 0)
Újabb, frissen aszfaltozott utca átadására került sor pár hete Érden a Burgundi és a Rizling utca kereszteződésében.
Tavaly ősszel kérte az önkormányzat az Autópályakezelő Rt-től, hogy a környező autópályák felújításánál feleslegessé váló mart aszfaltot Érd városa kaphassa meg. A kérésre idén tavasszal érkezett válasz és ezzel egyidejűleg mintegy húszezer tonna aszfalt az ÉVÁÉP telephelyére.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:11 (461 olvasás)
(Tovább... | 3740 betű van még | Helyi ügyek | Értékelés: 0)
A fővárosból az agglomerációba költöző családok zöme az M7-es autópályában bízott leginkább, de – a csúcsidőben keletkező forgalmi dugók és a parkolás ellehetetlenítése miatt – Budapestre érdemesebb lenne tömegközlekedési eszközzel beérkezni.
Az utóbbi években Érdhez hasonlóan, Tárnok lakossága is rohamos gyarapodásnak indult, alig pár esztendő alatt megduplázódott a település lélekszáma, ezért a nagyközség önkormányzata is sürgős előrelépést vár el a vasúti kiszolgálás minőségében. Dr. Gergely István polgármester levélben kereste meg Mándoki Zoltánt, a MÁV Rt. vezérigazgatóját, arra kérve őt, hogy Tárnok is csatlakozhasson az elővárosi közlekedéshez. A polgármester úgy vélte, a település jogos igényei alapján célszerűbb lenne, legalább a vonatok felét Érd helyett Tárnok állomásig, sőt Martonvásárig közlekedtetni.
A MÁV Rt. nem zárkózott el dr. Gergely István kérésétől, válaszlevelükben közölték, terveik szerint a 2004/2005. évi menetrendi időszaktól kezdődően a vonatok Érd-alsó és Tárnok érintésével – Martonvásárig/tól közlekednek. A vonatok menetideje a Déli pályaudvar és Tárnok között mindössze 25 perc. Azonban az említett járatokat csak akkor tartja meg a MÁV, ha kihasználtságuk ezt indokolja. A vasúttársaság szerint az önkormányzatnak, a MÁV-nak és a Volánnak mihamarabb tárgyalóasztalhoz kell ülnie a jó együttműködés érdekében, hiszen közös céljuk, hogy a lakosság számára vonzóbbá tegyék a tömegközlekedést. Ám ahhoz, hogy az ingázók otthon hagyják autóikat, és inkább a vonatot válasszák, nem elég a járatok sűrítése. Mindenekelőtt vonzóvá kell tenni az utazási körülményeket is, beleértve az állomás- és megállóhelyek felújítását és karbantartását. Az állomás környéki automaták kihelyezésével könnyíteni és gyorsítani lehetne a menetjegyváltást. A helyi polgárőrség és a rendőrség bevonásával a MÁV létesítmények rendszeres ellenőrzése szavatolná az utasok biztonságát. Nem ártana biztonságos kerékpártárolókat kihelyezni, és megoldani az őrzött parkolók kialakítását sem, hogy csak néhányat említsünk a MÁV által is megnevezett problémák közül. Ezek megoldása valószínűleg meggyőzné az ingázókat, hogy inkább a vonatot válasszák autójuk helyett.
Fentiekből is kitűnik, nem csak kettőn, de többeken is „áll a vásár”, ám ha mindenki megteszi, ami tőle telik, akkor népszerű is lesz az elővárosi közlekedés, a sok száz, naponta utazni kényszerülő nem kis megelégedésére.
T. T.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:08 (255 olvasás)
(Tovább... | Helyi ügyek | Értékelés: 0)
Az utóbbi évtizedekben egyre többen költöznek ki Budapestről az agglomerációba, a zsúfolt nagyváros helyett a vidék nyugalmát választják, mondván, hogy rövid idő alatt be lehet utazni a környékbeli településekről a fővárosba. A beutazás valóban nem időigényes, ha nincs csúcsforgalom, illetve ha sűrűn indulnak az autóbuszok és a vonatok… Ha az ingázó autóval indul útnak, akár több órát is úton tölthet, különösen a reggeli és a délutáni csúcs időszakában. A rohamosan növekvő közúti forgalom miatt az autóbuszok menetideje is egyre rugalmasabb, hiszen ha a busz dugóba kerül, nem választhat másik útvonalat, az utasok pedig ha leszállnak is a járműről, legfeljebb gyalogosan folytathatnák útjukat.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 20:06 (329 olvasás)
(Tovább... | 3636 betű van még | Helyi ügyek | Értékelés: 0)
Nem is tudom, mikor láttam életemben először fényreklámot. Azt hiszem, hogy még a háború előtt a Corvin meg a Párizsi Áruházakon. Aztán jött Budapest ostroma levegőből és szárazföldön egyaránt és más fények gyúltak fővárosunk felett.
Elmúlt ez is és a romok eltakarítása után úgy tíz év múlva, itt-ott újból megjelentek a régi ismerősök. A legérdekesebb a „futó” fényújság volt, hiszen a jobbról balra futó szöveg akár olvasási gyakorlatra is jó volt.
A „nagy áttörést” Budapesten úgy 15-20 éve megjelent nagyfelületű fényújságok hozták. Előbb a nagyobb forgalmú tereken jelentek meg, ma már ott vannak még a fotbalpályák szélén is. „Ők” már igazi „világvárosi” hangulatot tudnak árasztani maguk körül, hiszen nemcsak szövegek, de képek-, ábrák megjelenítésére egyaránt alkalmasak.
És tessék! Itt van már Érden is az Új Kapu Üzletház tetején a fényreklám! Ez a „tábla” ugyan kicsi, de a miénk-, kicsi, de mindent tud. Olyan, mint egy kiskategóriás személyautó, a nagykategóriások minden kényelmével. Úgy változnak rajta a képek, feliratok pillanatról-pillanatra, mint egy tűzijáték. Jó nézni még akkor is, ha néha – öregecskedő szemeimnek – kicsi betűk jelennek meg rajta, mert ez okot ad a fantázia szárnyalására. Vajon mi is lehetett odaírva? Igen, „lehetett”, mert már egy új kép, új szöveg van a táblán és gyorsítani kell az olvasási tempómat, ha lépést akarok tartani ezzel a világító-, gyönyörűségesen szép szörnyeteggel!
Valami megmozdult Érden. Igen, észre kell venni, ahogyan észrevettük a padokat a városközpontban, a szelektív hulladékgyűjtőket a város legkülönbözőbb, de frekventált helyein. Most szemet szúr nemcsak a fényreklám, hanem a buszpályaudvar mellett önmagának tereprendező bevásárló központ is.
Ezek mind-mind – mégha ma még kicsik is – látható jelei a változás elindulásának, mely valódivá, „maivá” teszi városunkat.
Amikor feltűnt a televízió képernyőjén a szimpatikus fiatal lány, gyorsan felfigyelt rá a néző. Nemcsak természetes műsorvez
etésére, a sűrűn váltakozó hajszínére. Amire ráadásként felkaptuk a fejünket, az a neve volt. Hogy is lehet
kimondani: Pokrivtsák Mónika…
Mostanában a De
lelő című műsorban láthatjuk és a neve már Pokrivtsák Móni. Partnerével, Kasuba L. Szilárddal kellemes, könnyed délelőtti műsort vezetnek, mely a szórakoztatás mellett rengeteg hasznos információval is szolgál a mindennapokhoz. A két fiatal láthatóan jól érzi magát a kamerák előtt, rutinos felszabadultsággal tálalják elénk a különféle témákat.
Rögzítette: GMI Dátum: 2005. január 20. csütörtök, 19:57 (378 olvasás)
(Tovább... | 5343 betű van még | Címlap sztori | Értékelés: 4)
Már kezdünk ismerkedni a hamarosan eljövő téllel, egyre hűvösebb lesz az idő, hamar eltűnik a jótékony napsugár és a mínuszok is kopogtatnak sokfelé éjszakánként.
Azonban az őszi-téli szürkeséget elfeledtetni kívánják a kirakatok csillogásai, az áruházak karácsonyi díszítései. Az év legnagyobb ünnepére készülünk: már sokan a karácsonyi ajándékok megvásárlásán gondolkodnak és arról, hogy mi is legyen az ünnepi menü. Persze előtte még a Mikulás-csomagok is kiosztásra kerülnek, az Andrások, Borbálák, Miklósok és Lucák, Tamások névnapi köszöntése mellett.
Nagy a csábítás az áruházakban és a boltokban: egymással versengve kínálják csillogó árukészleteiket, minél hamarább és ha lehet, minél olcsóbban. Hamarosan megjelennek az utcákon a fenyőfaárusok, elkezdődnek az eszmefuttatások a műfenyő és az igazi fenyő közötti jó és rossz különbségekről…
Nekünk csak választani kell. És persze, kiüríteni a pénztárcát.
Kicsit hadd legyek önző. Felhívnám az Önök figyelmét egy kellemes ajándékra: fizessenek elő szeretteiknek az ÉRDEKES Közérzeti Magazinra!
Mindenkinek kellemes névnapolást és jó vásárlást kívánunk!
- Amikor elkezdett dolgozni Érden, az ifjúságsegítés terén milyen helyzetet talált? - Sok jó szándékú szakembert ismertem meg, és jó pár jó ötlettel, s hasznos kezdeményezéssel találkoztam. Egy jól működő szociális ellátórendszert, nem is beszélve a már működő drogfórumról. Persze ha az ifjúságsegítést komplex megközelítésből nézem, akkor még adósai vagyunk a városnak jó néhány szolgáltatással. Ifjúsági szolgáltató irodát, klubokat kellene indítanunk, s működtetnünk, akár az oktatási intézményeken belül is, s rétegklubokat a Művelődési Központban. Hiányzik a Narkológiai Szolgálat és a drogambulancia is. Ezek tevékenysége egymásra épülne. - A drognál maradva, felvetődött-e ezzel kapcsolatban helyi igény? - Nagyon is! Röviden szólva, a város határában álljon tábla: ,,Welcome to Érd drogmentes övezet". Ehhez az illuzórikus elképzeléshez képest persze én is próbálok azért ún. drogmentes környezetben gondolkodni, de a realitások talaján állok. Az oktatási-nevelési intézmények kivételt jelentenek. Amíg a gyerek vagy az ifjú az iskolában van, addig mindent meg kell tennünk, hogy szinte hermetikusan elzárjuk a drogoktól. Ez az iskolán kívül is fontos cél, de azt hiszem elérhetetlen. A középiskolás fiatalok minimum egyötöde fogyasztott már kábítószert - városunk sem kivétel sajnos. Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy az iskola biztonságos intézmény legyen, ne kelljen tartani tőle. Ennek érdekében a már megalakult városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, illetve az ez év tavaszán immár közreműködésemmel megalakult Gyermek és Ifjúságvédelmi, Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Fórum keretei között próbálkozom a szakmai közélet építésével. - Mi jellemzi az érdi fiatalok drogfogyasztását? - Az általános iskolás korosztályt az úgynevezett kísérletező drogfogyasztás, míg a középiskolásokat a bulizással egybekötött rekreációs, illetve helyzeti drogfogyasztás jellemzi. Ez utóbbi esetben barát, idősebb testvér kínálja meg a fiatalt valamilyen szerrel. Másrészt, ami a specialitásokat illeti Érden és a kistérségben, immár két éve működik civil szervezet bevonásával utcai megkereső szolgálat és tűcsere-program. A szolgálat terepi tapasztalatai szerint a cannabis-fogyasztástól az ópiátfogyasztásig minden forma megjelenik. Adataink szerint a herbáldrogok fogyasztása is igen népszerű. - Gondolom, minthogy Magyarországon a drogfogyasztás bűncselekmény, szoros kapcsolatban vannak a helyi rendőrséggel.
Rögzítette: admin Dátum: 2004. december 07. kedd, 10:15 (310 olvasás)
(Tovább... | 5528 betű van még | Értékelés: 0)
Az aszfalt mart, de az út már nem göröngyös
Újabb, frissen aszfaltozott utca átadására került sor pár hete Érden a Burgundi és a Rizling utca kereszteződésében. Tavaly ősszel kérte az önkormányzat az Autópályakezelő Rt-től, hogy a környező autópályák felújításánál feleslegessé váló mart aszfaltot Érd városa kaphassa meg. A kérésre idén tavasszal érkezett válasz és ezzel egyidejűleg mintegy húszezer tonna aszfalt az ÉVÁÉP telephelyére. Az átadáson részt vett Dr. Döcsakovszky Béla polgármester is, aki elmondta: elkezdődött az úthálózat fejlesztése, amit megfontoltan és körültekintően kell folytatni a jövőben is.
Rögzítette: admin Dátum: 2004. december 07. kedd, 10:13 (285 olvasás)
(Tovább... | 2936 betű van még | Értékelés: 0)
''Érd bekerülhet a világ idegenforgalmába...''
Beszélgetés Falusi Ferenc tanácsnokkal
Erről, a lehetőségekről, az akadályokról, a megvalósításról beszélgettünk Falusi Ferenc kisebbségi tanácsnokkal, aki egyben a Városszépítő és Honismereti Egyesület elnöke is. - Mi volt az első lépés Érd-Ófaluban, hogy a városrészt szebbé tegyék,- gondolok itt először is a Mély utcai rekonstrukcióra? - Ez már három éve elkezdett program, ami ott kezdődött, hogy Érd-Ófalunak olyan idegenforgalmilag kidolgozott koncepció készült, ami hosszú távon rendezheti a városrész sorsát. Meghatározó volt, hogy ide, a Mély utcába - amely történelmi színhely is - beköltözött a roma lakosság. Jogcím nélkül: ki nyolc, ki tíz, ki tizenöt éve lakott itt. Mindenképpen fontosnak tartottuk ennek az állapotnak a rendezését, hiszen ez az utca - a Minarettől végig a pincesoron - a Római út nyomvonala. A Városszépítő és Honismereti Egyesületnek is a programjában szerepelt, hogy Ófalut idegenforgalmilag kiemeljük. Ezért dolgoztuk ki ezt a tervet, ami szerencsére az új városvezetésnél is fogadókészségre talált, úgyhogy elindulhatott a program. Könnyen indult, de a folyamat során sajnos sokszor jogi- és bürokratikus akadályokba ütköztünk: volt olyan időszak is, amikor azt mondtam, hogy ennek így nincs értelme, kiszállok. Vigyázni kellett arra is, hogy az ott lévő lakossággal milyen módon kommunikálunk, milyen módon történik velük az egyezség, az elhelyezés...
Rögzítette: admin Dátum: 2004. december 07. kedd, 10:13 (283 olvasás)
(Tovább... | 6328 betű van még | Értékelés: 0)