Hűségért hűséget
Az emberek sokféleképpen viszonyulnak embertársaikhoz, az állatokhoz való viszonyuk pedig még változatosabb. Vannak, akik bálványozzák kutyájukat vagy macskájukat, nemhogy családtagként kezelik, hanem engedik, hogy az állat fölébük kerekedjen és uralja a családot. Láttam olyan családos is, ahol a kutyának külön szobája volt, és a gazdák soha nem mentek közösen sehová, mert a kutya nem szeretett utazni, de az egyedüllétet sem bírta, így valakinek mindig vele kellett maradnia. Érdekes, hogy amikor az említett négylábú bevégezte földi pályafutását, a família már másnap szert tett egy következő kutyára, és azt ugyanúgy elrontották, ugyanúgy a rabjaivá lettek.
Láttam olyan nénit, aki a kisnyugdíját a macskákra költötte, napjai azzal teltek, hogy egyik piacról a másikra ment, hogy beszerezze a napi csirkenyak-adagot, hazacipelte, este pedig körútra indult, hogy megetesse a környék összes kóbor macskáját. Ő maga alig evett valamit, mert arra már nem telt. A másik véglet természetesen gyakoribb: szereznek egy kutyát, és ha már nincs rá szükség, akkor megszabadulnak tőle. Van, aki elviszi jó messzire és ott elengedi, azzal a hamis indokkal, hogy majd valaki egészen biztosan befogadja - azt persze minden, kicsit is gondolkodó ember tudja, hogy az ilyen típusú szerencse olyan ritka a kutyák életében, mint az, hogy bernáthegyiből pudlivá váljanak. Olyanok is vannak, akik nem bízzák a véletlenre, nem adnak ál-esélyt az állatnak, egyenesen a sintértelepre viszik, ahol kétheti várakozási idő után fajra, nemre és képességekre való tekintet nélkül elaltatják a leadott kutyákat.
Az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete a gyepmesteri telepekre került kutyák megmentését vállalta fel. Ehhez mindenekelőtt helyre volt szükségük, hiszen bármennyire jó szándékú is egy ember, nem fogadhat magához több tucat kutyát. Elérték, hogy Budaörs Város Önkormányzata átengedte az egyesületnek a sintértelepet, amely attól kezdve kutyamenhelyként üzemel.
Dr. Bártfay Zoltánné, az egyesület elnöke fáradhatatlanul küzd céljaik megvalósításáért. A terület megszerzése után azt is sikerült elérnie, hogy az önkormányzat hozzájáruljon a működtetéshez, ez természetesen nem fedezi a költségeket, így további támogatókat kell találnia. Szerencse, hogy sok a segítőkész ember, akik lehetőségeik mértékében nyújtanak segítséget. Van, aki ételt visz a telepre, van, aki a takarításból vállal részt, és sokan abban segítenek, hogy a menhelyen lévő állatoknak ismét gazdát találjanak.
Jelenleg több mint száz kutya él a menhelyen. A legtöbb keverék, és van közöttük sok kölyök, de akadnak öreg kutyák is. Van, amelyik az utcáról került a menhelyre, van, amelyiket egy környékbeli sintértelepről mentették ki, de olyan is van, amelyik családi okok miatt került oda.
- Gyakori - mondja Dr. Bártfay Zoltánné -, hogy ha a gazda megbetegszik, netán meghal, senki sem akad a rokonok és ismerősök között, aki felvállalná, hogy magához veszi a kutyát. Pedig az állatokat ugyanúgy megviseli a szeretett személy elvesztése, mint az embereket, szomorúak lesznek, nem akarnak enni, sok esetben bele is betegszenek a veszteségbe. Számukra az lenne az ideális megoldás, ha ismét szerető gazdát találnának.
- Sokan ismerik a budaörsi menhelyet? Sokan keresik fel, ha kutyát szeretnének magukhoz venni?
- Eléggé sokan jönnek, így havonta 15-20 kutya kikerül a telepről, de mindig jönnek helyettük újabbak. Főleg azért, mert nemcsak Budaörsön működünk, hanem az egész kistérségben, így Érdről és Százhalombattáról is hoztak már hozzánk kutyát.
*
Azt hinni, hogy rövid időn belül megvalósul Magyarországon a felelős állattartás, illúzió. Addig, amíg ezt elérjük, nem marad más, mint hogy egyre több településen váltsa fel a gyepmesteri telepet a menhely, azoknak a négylábúaknak az átmeneti - vagy végleges - befogadására, amelyek elvesztették otthonukat, és megérdemelnek még egy esélyt, hogy újra egy ember szolgálatába szegődhessenek.
M. K.
